Az utolsó tánc
2007 augusztus 27. | Szerző: Mary?Mare |
– Fölkérhetem a széphölgyet egy táncra?
Kezét nyújtotta, szemei csábosan fúrták bele az enyéimbe. Bilincset vert rám, nem hagyott szabadulni, de édes fogság volt ez. Mézédesen gyönyörű fogság.
Öntudatlan nyújtottam Néki kezemet, s bevezetett a táncparkettre. Egyik kezét derekamra helyezte, miközben a hátamat végig simogatta. Beleborzongtam. Másik kezében az én kezemet fogta erősen, de mégsem görcsösen. egy álom ez?
Vezetett, fogva tartott szemeivel, nem engedte, hogy elvesszek a ritmusban, ám szemeiben mégis elvesztem. Forgatott, vitt engem, de tekintetünk nem szakadt el egymástól. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. A zene néhol gyorsult vagy lassult, de szívem egyre hevesebben vert. Lélegzetem elállt, ám mégis zihálva vettem a levegőt.
A zene véget ért. Bánkódva, s kétségbeesve néztem, hogy most mi lesz. Ő még mindig fogva tartott. Elmosolyodott. oh, már azt hittem, hogy a lábai előtt hevertem. De mégsem, de térdeim egyszeriben iszonyatosan remegtek. Kezet csókolt nekem. Elpirultam.
Valami csillant szemeiben, amit még máig nem tudtam megfejteni. Meghajolt, s távozott.
Az volt az utolsó táncunk, s mindketten tudtuk, hogy közös táncunk már nem lészen soha többé, csak is külön…
Gyönyörű tánc volt az utolsó. S szívemet örökre láncba verte…
/2007. 01. 04. csütörtök/

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Kifejezően fogalmaztad meg az érzéseidet, a gondolataidat, a többit az olvasó fantáziájára bízod, mint mindig. 😉 Gyönyörűen írtad le, milyen vmi oyanra vágyni, amiről tudjuk, hogy már soha többé nem kaphatjuk meg. Viszont figyelj a szóhasználatra, mert itt is találtam szóismétlést: “De mégsem, de térdeim egyszeriben…” ez így elég furcsán hangzik..
Lebilincselő. Nem csak az a szempár, de az írás is. Csak így tovább!
Nem részletezem: egyszerűen gyönyörű, úgy, ahogy van!
Gyönyörű munka x)
“szemei csábosan fúrták bele az enyéimbe.” Szerintem itt kimaradtak szavak. Picit újra kéne fogalmazni. A jelzők meg a mondatszerkezet jónak tűnik, de valahogy hibásnak érzem az egészet.
A többi klassz, úgy ahogy van.