Az utolsó tánc

2007 augusztus 27. | Szerző: Mary?Mare

– Fölkérhetem a széphölgyet egy táncra?
   Kezét nyújtotta, szemei csábosan fúrták bele az enyéimbe. Bilincset vert rám, nem hagyott szabadulni, de édes fogság volt ez. Mézédesen gyönyörű fogság.
   Öntudatlan nyújtottam Néki kezemet, s bevezetett a táncparkettre. Egyik kezét derekamra helyezte, miközben a hátamat végig simogatta. Beleborzongtam. Másik kezében az én kezemet fogta erősen, de mégsem görcsösen. egy álom ez?
   Vezetett, fogva tartott szemeivel, nem engedte, hogy elvesszek a ritmusban, ám szemeiben mégis elvesztem. Forgatott, vitt engem, de tekintetünk nem szakadt el egymástól. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. A zene néhol gyorsult vagy lassult, de szívem egyre hevesebben vert. Lélegzetem elállt, ám mégis zihálva vettem a levegőt.
   A zene véget ért. Bánkódva, s kétségbeesve néztem, hogy most mi lesz. Ő még mindig fogva tartott. Elmosolyodott. oh, már azt hittem, hogy a lábai előtt hevertem. De mégsem, de térdeim egyszeriben iszonyatosan remegtek. Kezet csókolt nekem. Elpirultam.
   Valami csillant szemeiben, amit még máig nem tudtam megfejteni. Meghajolt, s távozott.
   Az volt az utolsó táncunk, s mindketten tudtuk, hogy közös táncunk már nem lészen soha többé, csak is külön…
   Gyönyörű tánc volt az utolsó. S szívemet örökre láncba verte…

/2007. 01. 04. csütörtök/