Ahol a vad rózsák nyílnak…
2008 április 17. | Szerző: Mary?Mare |
Hívnak, hogy velük legyek.
Hívnak, hogy eltemessenek.
Hívnak, hogy eltemessenek.
Még ártatlan voltam,
Még nem voltak sebek rajtam.
Először csak rámpillantottak,
Álszentségükkel magukévá tettek.
Még nem voltak sebek rajtam.
Először csak rámpillantottak,
Álszentségükkel magukévá tettek.
Láthatatlan, gyengéd bilincset tettek rám,
S én szüziesen kínáltam oda magam.
Lassan sebeket véstek rám…
Hívnak, velük vagyok.
Hívnak, ravataloznak.
Ott élek s ott halok,
Ahol a vad rózsák nyílnak.
Ott mosolygok s ott sírok,
Ahol a vad tövisek szúrnak.
Vérem nem zúg szívembe,
Mert a bilincsek beleégtek kezeimbe,
S vérző sebeket érzek lelkemben.
Mert a bilincsek beleégtek kezeimbe,
S vérző sebeket érzek lelkemben.
Hívtak, velük voltam.
Hívtak, s örökre elhantoltak.
Ott éledek újjá,
Ahol a vad rózsák nyílnak.
S én is vad rózsa leszek,
Egy szépség mind közül.
Szépségemet együtt táplálják bánatukkal,
S csókot adok nekik tisztaságommal.
Égető csókot örök hálával.
Hívtak, s én itt vagyok velük.
Hívtak, s örökre eltemettek maguk között.
Hívtak, s örökre eltemettek maguk között.
/2008.04.14.22:00/
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nagyon szép a vers, és már akkor eszembe jutott róla a szám, amit ajánlasz hozzá, mikor még nem is értem a végére. 🙂 Azért ehhez tehetség kell!
Már tudom, miért nem írtam ide rögtön… Nem jutottamm szóhoz =) Tetszenek a képek, a gondolatok, az önfeláldozás, és a fokozatosság, ahogy a rózsák egyre vadabb és mélyebb fajtáihoz kalauzolsz el minket. És tökéletesen illik a számhoz 😉