Édes álmom

2007 május 5. | Szerző: Mary?Mare

 Édes álmom

 

Édes álmom, ha láthatlak holtan.

Édes álmom, ha láthatlak vérben fürödve.

Édes álmom, ha láthatlak fekete

Selyemmel borított koporsóban.

 

Látni, hogyan halsz meg.

Látni, hogyan leheled ki lelkedet.

Hallani, hogyan dobban utoljára szíved.

 

Édes álmaim ezek.

Édes álmaim Veled.

 

Utolsó csókot lehelni az ajkadra.

Utolsó pillantást vetni arcodra.

Utolsó döfést adni szívednek,

Ami valaha is szeretett.

 

Látni, hogyan döbbensz meg.

Látni, hogyan érted meg a helyzetet.

Hallani, hogyan mondod azt: “Miért?”.

 

Édes gondolataim ezek.

Édes gondolataim Veled.

 

Örökre szenvedést okozni Neked.

Örökre kitörölni az emlékeim közül.

Örökre a szívembe zárni,

Soha el nem felejteni.

 

Látni, hogyan szenvedsz.

Látni, hogyan csukod le szemed.

Hallani, hogyan dobban utoljára szíved a szerelemért.

 

Édesen gonosz vágyaim ezek.

Édesen gonosz vágyaim Veled.

Rózsa a halottnak…

2007 május 4. | Szerző: Mary?Mare

    Szirmokkal beterítve lenni. Gyönyörű vörös rózsa szirmaival. Selymességét s illatát érezni… még egy halott is érzi.
   Szokás, hogy vörös rózsát adnak a halott kezébe a koporsóban. Attól gyönyörű lesz. A rózsa teszi gyönyörűvé. Az adja a szépségét.
   Csak nézd! Pillants rá, mérd végig, zárd magadba a gyönyörűségét. Hát nem gyönyörű, csodás?! Ahogy ott nyugszik az egy szál vörös rózsa testén. Feje körül a rózsaszirmok, még szebbé teszik. S a halott arca máris még halottibb lett.
   Adj csókot a rózsának. Nem a halottnak, a rózsának. Neki köszönd meg, hogy vele marad, s vigyáz rá. S bár azt hiszed, hogy el fog sorvadni, tévedsz… Ő már elsorvadt, mikor lemetszeted bokráról. Már akkor meghalt. De csak hidd azt, amit akarsz…
   Rózsa a halottnak. Kell, hisz’ a rózsa a halotthoz illik a legszebben.
   Lehunyt szemek, nyugodt arc, csöppet szétnyílt ajkak, fehér arcbőr, s kezében az egy szál vörös rózsa. Tökéletes szépség…
   Rózsa a halottnak, mert a rózsa maga a Halál…

/2007.02.13./

Kiadás

2007 április 24. | Szerző: Mary?Mare

   Amit veled tettem bűn, de nem bántam meg, hiszen megérdemelted. Pusztulj el a fájdalomban, amiben én is meghaltam!

   A szívem nem összetört, hanem megcsonkult. Mert te elvágtad kivezető utait, darabokat vágtál ki belőle. Egy torz van bennem, aminek élnie kellene, de ehelyett csak ott van, s csöpög le róla a vér. Néha paraziták rohanják meg, hogy még jobban kifosszák. Ezek a paraziták még belőled maradtak meg bennem. De lassan ezektől is megszabadulok, ahogy tőled is megszabadultam.

   Fájdalom? Semmi. Csak agyunk szüleménye. Mindent elképzelünk, hazugságban élünk. Te is hazugságban voltál, ahogy én is. De te még jobban az voltál. Hiába tagadod. De most én vagyok a hazugabb. Nincs olyan, aki tudná az igazságot velem szemben. S én tudom az igazságot magammal szemben? Nem.

   Belefáradtam abba, hogy színészkedjek, mert ugye nem olyan vagyok, amit mutatok. Mondom, hogy most én vagyok a hazug. S sajnos miattad. Pedig nagyon nem érdemled meg, hogy miattad legyek rossz. De mégis megteszem. Örülhetsz, hogy teljesen tönkre tettél. Bonthatsz pezsgőt, s az ünneplésben még … Gratulálok!

 

/2007.01.25. csütörtök/

Rabszolgaság

2007 április 21. | Szerző: Mary?Mare

Kimerültem. Egyetlen nap alatt. Oda lett minden. Minden energiám, s most csak vagyok a létben, probálom ébresztgetni magam. Unszolom, unszolom magam, hogy mégis folytassam ezt, de hihetetlenül kimerítő procedúra ez. Másképp kellene tennem valamit talán? Mit mérjek föl, mit tegyek másképpen? Én találjam meg ezekre a kérdésekre a választ, vagy kapok segítséget? Bár nem tudom, hogy más jobban tudná, hogy hogyan legyek jobb.

Magamra maradtam. Ez is az én feladatom lesz, hogy válaszokat találjak a kérdéseimre. De ezek a kérdések csak semmiségek, talán ezeknél életbevágóbbakat kellene föltennem. Csak nem tudom megfogalmazni őket. Itt van a kutya elásva! Milyen érdekes kifejezések!

Ébredezek? Ébredezek egy hosszan tartó álomból? De milyen álom ez? Szörnyű? Csodálatos? Most melyik? Vagy még mindig álmodom? S ha mégis, akkor mikor fogok felébredni? S ha felébredek akkor mi lesz? Milyen lesz az az életem?

Ezek már kicsivel fontosab kérdések, de sajnos ezekre nehezebb válaszokat találni. Minél bonyolultabb egy kérdés, annál nehezebb választ találni rá.

Észre se veszem önmagam. Nem. Nem jövök most azzal a szónoklattal, hogy nem találom önmagam, és most keresem magam. Csak ismétlés lenne ezer meg ezernyi ember ugyanez problémájából. De talán én megcáfolhatom ezt. Mármint az önmagam keresése dolgot. De hogyan?

Zavarnak a saját kérdéseim. Tudom, hogy úgysem kapok rájuk választ, hiszen… hiszen… nem érdemlem őket. Nos, idejutottam végre. De honnan is? Nevetséges, amit itt összehordok. Csupa sületlenség. Ilyen dolgokat egy öt éves kislány hord össze. De talán mégse.

Fáj a kezem. Minden másra kitérek, s nem összpontosítok, pedig nagyon kellene.

Gombóc a torkomban. Reggeltől fogva. S mégsem fogom engedni, mert nem kell. Több hónapja nem kell. Nem függök ettől, keswrű. Hiába záporoztak több dézsányit, nem hiányoznak. Olykor el akarnak fojtani, de sose seikerül nekik.

Kőszív? Nem. Csak nincs. Csak egy tárgy, ami néha fáj a túlságosan nagy összehúzódásoktól, de amúgy semmi. Számomra semmi.

Elképesztő, hogy ilyenket mondok róla. De csak egy fizikai tárgy, semmi más. Az egész testem egy fizikai test. Nem kell. akadályoz. S itt nem arról van szó. Nagyon másról.

Nélküle, a fizikai test nélkül minden jobb lenne. Nem lenne fájdalom, nem lenne betegség, nem lenne semmi sem már… S mégis függök tőle. S mindenki függ tőle. Egyedül csak a holtak nem. De várjunk csak! Ők is függnek tőle. Hisz’ ott vannak a csontvázak, s a félig elrohadt holttestek.

Mindig kéri a fizikai test a kielégítését, s az a baj, hogy így függünk tőle. Egyszer el kellene hagyni ezt a rabszolgasorban tartó kínzót. akkor minden más lenne? Akkor megszabadulnánk mindentől.

Én meg akarok szabadulni ettől. Minden mocsoktól, undortól, gyaláztatástól, s erőszaktól. Mindentől.

A kapcsolatok nem valósak. Bár ki úgy, ki amúgy gondolja. Én így gondolom.

Eszembe jutott egy régi töredékem. Mennyire dühös voltam… S mégis jól esett. Keserített ugyan, de utólagosan ez is elmúlt.

Mennyi mindenből indultam most ki, de talán el is fogytam. Nem, csak végképp kimerültem. Azt hiszem, hogy most szépen befejezem, sa bárd alá fekszem… Minő szép gondolat…

/2007.03.22. csütörtök/